A job hopper, azaz a pár évente állást váltó munkavállalók jelenségéről magyarul is rengeteget lehet olvasni. Sok fiatalnak lehet az az élménye, hogy míg ő folyamatosan ide-oda ugrálva próbál valamivel többet keresni és motivált maradni, addig az előző generációk nem ritkán egy kezükön megszámolhatták, hány helyen dolgoztak a nyugdíjig. Ám mostanra mintha újra előtérbe kerülne a munkahelyhez való ragaszkodás, és nem feltétlenül azért, mert annyira nagy élmény ott dolgozni. Erről írt ukrán társblogunkon Inna Szvatenko.
Úgy tűnik, hogy a munkahelyek közötti ugrálás helyett a képzett dolgozók egyre gyakrabban horgonyoznak le ahelyett, hogy új utakat keresnének. A legnagyobb akadály az attól való félelem, hogy az illető nem talál semmit. A körülmények ugyanis nem túl kedvezők: elég csak az inflációra, a bizonyos helyeken jelen lévő tömeges leépítésekre vagy éppen a mesterséges intelligencia által is felforgatott álláspiacra gondolni.
Erre a világszerte megjelenő tendenciára sokan a job hugging (azaz a munkahelyek közti ugrálás helyett a munkahely magunkhoz ölelése) kifejezéssel hivatkoznak. Kérdés, miről is szól valójában az, ha ennyire ragaszkodunk egy álláshoz. Lojalitásról, a biztonság iránti vágyról, vagy mélyebb okok húzódnak meg mögötte? Mi a munkáltatók részéről az adekvát reakció a jelenségre, és tényleg érdemes-e maradni a feltételezett stabilitás érdekében egy olyan helyen, amely amúgy nem felel meg az elvárásainknak?
Az ölelgetés az új ugrálás
Sok cégnek lehetnek rossz emlékei a 2021–2023-as évek fluktuációjáról. 2022-ben azonban ez a hullám már elérte csúcspontját. Az Egyesült Államokban a munkahelyekről önként távozók száma akkor megközelítette az évi 50 milliót. Az EU-ban Franciaországban volt a legnagyobb a fluktuáció, ahol 22%-kal nőtt évente, amelyet Olaszország követett évi 13,8%-os emelkedéssel.
Ezt Great Resignationként, azaz nagy felmondási hullámként emlegetik, de valójában ez is egy intenzívebb megnyilvánulása volt a job hopping amúgy is létező jelenségének. A lényege pedig pont az, hogy sokan voltak, akik – például azért, mert a cégük a pandémiás home office után nagymértékben vissza akarta őket rendelni az irodába – nem féltek felmondani, hogy rugalmasabb munkakörülményeket, előrelépési lehetőségeket és jobb bért érhessenek el.
Ma azonban már a különböző területeken jártas szakemberek nem váltanak olyan gyakran munkahelyet, mint korábban. A job hopping pedig lassan, fokozatosan átalakul job hugginggá. Legalábbis az amerikai Korn Ferry tanácsadó cégnél így nevezték el az új trendet. A vállalat arról ír, hogy sok munkavállaló gyakran akkor is ragaszkodik a munkahelyéhez, ha egyébként elégedetlen a fizetésével, a munkakörülményekkel és a fejlődési lehetőségek hiányával.
A szintén tengerentúli Eagle Hill Consulting munkavállalói megtartási indexe is 2024 vége óta azt mutatja, hogy az emberek egyre inkább terveznek azzal, hogy a következő 6 hónapban is a jelenlegi munkahelyükön maradnak. Ráadásul a számok szerint ez a Z generációra jellemző a leginkább, ami teljesen ellentmond a nemzedék munkavállalásával kapcsolatos eddigi percepcióknak.
Közben ugyanennek a cégnek a munkaerőpiaci lehetőségeket bemutató indexe 5 ponttal csökkent az elmúlt fél évben, amely a legalacsonyabb szint a mutató 2023-as megalkotása óta. Ez azt jelenti, hogy az emberek egyre inkább aggódnak a piaci helyzet miatt, és attól tartanak, hogy egy esetleges elbocsátás után nehezen találnak új munkát.
A piaci feszültségek és az AI is erősítik a ragaszkodást
Idén 20 EU-tagállamban csökkent az elérhető állások száma. A Conference Board gazdaságkutató intézet által 2025 júliusában megkérdezett amerikai cégvezetők 34%-a pedig csökkenteni tervezi a munkavállalói számát a következő 12 hónapban.
A toborzások jelentős visszaesésével egyre többen adják fel a magasabb fizetés vagy izgalmas új kihívások iránti igényüket. Biztonságosabbnak tűnik ott maradni, ahol vannak.
„Rengeteg a gazdasági, politikai és globális bizonytalanság jelenleg a világban. Ez egy várakozó pozícióba készteti az embereket” – magyarázza Matt Bon, a Korn Ferry vezető toborzási tanácsadója. Az alkalmazottakat azokhoz a megrémült befektetőkhöz hasonlította, akik figyelik a piacot a megfelelő alkalomra várva.
Ez pedig igaz az egész munkaerőpiacra. A legkiemelkedőbb munkatársak ugyanolyan bizonytalanok a külső kilátásokkal kapcsolatban, mint nem annyira produktív kollégáik.
„Jelenleg a legjobb szakemberek is csak akkor hagyják el a cégüket, ha a munkájuk teljesen elviselhetetlenné válik” – összegzett Stacy DeCesaro, a Korn Ferry tanácsadója.
A mesterséges intelligencia (MI/AI) pedig csak olaj a tűzre. Sokan tartanak ugyanis attól, hogy a vállalatok elkezdik algoritmusokra cserélni őket, ezzel még nehezebbé téve a munkakeresést. Az Ukrajnában dolgozók pedig a háború miatt is félnek kockáztatni a meglévő munkahelyük nyújtotta „stabilitást”. Oroszország 2022-es teljes körű inváziójának kezdetekor a munkanélküliség 30%-ra emelkedett az országban. Bár 2025 nyarára ez már 11%-ra csökkent, még mindig jelentősen meghaladja a háború előtti 3–5%-os szintet.
Lehetőség vagy csapda?
Ragaszkodni a stabilan meglévő jövedelmünkhöz egy bizonytalan időben első blikkre bölcs döntésnek tűnik. És ha az ember szereti is, amit csinál, akkor nincs is ezzel semmi probléma. De még ha csak többé-kevésbé elégedett valaki a melójával, akkor is jó stratégia lehet a stabilitáshoz való ragaszkodás egy nehezebb időszakban.
Ám az érem másik oldala, hogy a Glassdoor 2025-ös adatai szerint a munkavállalók 65%-a elismeri, hogy lényegében „beragadt” a jelenlegi pozíciójába. Ez különösen jellemző az IT-szektorban, ahol a dolgozók 73%-a nyilatkozott így.
„A jobb híján történő maradás sokaknál egyfajta klausztrofóbiává válik. Nem véletlenül egyre elterjedtebbek az olyan trendek, mint a jelenlétszindróma vagy a quiet quitting („csendes kilépés”)” – írja jelentésében Daniel Zhao, a Glassdoor vezető közgazdásza. „Amikor az emberek úgy érzik, hogy beragadtak valahova, az elfojtott sérelmek erősödnek, az elkötelezettség pedig csökken.”
Vagyis a job hugger szerepe ideig-óráig biztonságosnak tűnik, de hosszabb távon komoly ára lehet. Úgy mint:
- Megálló szakmai fejlődés: ha a cég nem kínál előrelépési lehetőségeket, akkor könnyen megrekedhetsz. Ez azt jelenti, hogy maradsz egy olyan pozícióban, amelyet már kinőttél, amelyhez már túlképzett vagy a tapasztalataid alapján, miközben a folyamatosan elavuló készségeiddel egyre kevésbé fogod tudni „eladni magad” a munkaerőpiacon.
- Kiégés: az a munka, amely már nem okoz örömet, irritációhoz és stresszhez vezethet, ráadásul az egész csapat hangulatát ronthatja.
- Alacsonyabb jövedelem: statisztikák szerint akik munkahelyet váltanak, általában magasabb fizetést kapnak, mint akik maradnak. Szóval a túlzott „lojalitás” pénzbe kerülhet.
„Több mint 8 évig ragaszkodtam a korábbi munkámhoz. Könnyű volt és kényelmes, a cég ugyanakkor nem fejlődött. Végül úgy döntöttem, hogy lépnem kell: egy alacsonyabb pozícióba kerültem egy nagyvállalatnál. Azóta 4 év alatt kétszer léptettek elő, sokkal jobban keresek, és naprakész területeken szereztem tapasztalatot, mint a vállalati SaaS, az AI és a biztonság. Ha ragaszkodtam volna a korábbi munkámhoz, ezeket sohasem értem volna el” – osztotta meg történetét egy Reddit-felhasználó.
Hasonló jelenséget láthattunk a koronavírus-járvány idején is. A bizonytalanság arra késztette az embereket, hogy ragaszkodjanak a meglévő munkahelyükhöz. Ám amint helyreállt a piac, újra elkezdődött a job hopping, azaz a már említett tömeges munkahelyváltás. Jó eséllyel egy hasonló forgatókönyv várható a jelenlegi időszakot követően is.
A vállalatok számára ezért a job hugging egy veszélyes illúziót teremt. Az alacsony fluktuáció lojalitásnak tűnhet, de valójában gyakran közömbösséget rejt. Az emberek elvégzik a munkát, hogy ki legyen pipálva és kapjanak fizetést, közben a cégeknél nem születnek új ötletek, és nem érkeznek új, tehetséges kollégák sem. A Gallup úgy számol, 2024-ben 438 milliárd dollárba kerültek a világgazdaságnak a közönyös dolgozók.
„Amikor a piac újra magához tér, egy teljes körű tehetség-átáramlás várható. Hatalmas igények halmozódtak fel ugyanis azok körében, akik régóta rosszul érzik magukat a jelenlegi munkahelyükön, és csak egy jobb lehetőségre várnak, hogy távozzanak” – summáz Stacy DeChesaro.
(Folytatjuk.)
Szeretnél egy összefoglalót kapni a cikkekről?
