A Hősök Tere Alapítvánnyal folytatódik a Laba Group CSR-programja, júliusban őket segítjük díjmentes képzésekkel. A szervezet azért dolgozik, hogy minél többen merjenek tenni egymásért a hétköznapokban. „Hiszünk abban, hogy a közöny tanult viselkedés – és ugyanígy a bátorság, az együttérzés és a felelősségvállalás is tanulható. Iskolákban, vállalatoknál és más közösségekben tartunk képzéseket, workshopokat és hosszabb fejlesztési programokat, amelyek segítenek felismerni azokat a helyzeteket, amikor egyetlen ember kiállása is valódi változást indíthat el” – magyarázza Munkácsy Márton ügyvezető igazgató.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy foglalkoznak többek között a growth mindset, azaz a fejlődésfókuszú szemlélet fejlesztésével, az úgynevezett bámészkodóhatással – miszerint minél több egy vészhelyzet szemtanúja, annál kisebb az esélye, hogy valamelyikük cselekszik –, a bullying megelőzésével és az előítéletek csökkentésével.

„Célunk, hogy olyan közösségek jöjjenek létre, ahol természetes, hogy odafigyelünk egymásra, felelősséget vállalunk a környezetünkért, és nem megyünk el szó nélkül, ha valaki segítségre szorul” – fogalmaz Munkácsy.
„Munkánkkal évente több ezer diákot, pedagógust, szülőt és vállalati munkatársat érünk el, mert hisszük, hogy a társadalmi változás mindig egy ember döntésével kezdődik.”
Nem csak pénzzel segíthetünk
Az alapítvány munkáját a támogatóik nemcsak anyagilag segítik, hanem a kapcsolataikkal, a tudásukkal és az idejükkel is. Sok iskola, vállalat és magánszemély ajánlja ugyanis őket, így új közösségekhez is eljuthatnak. „Önkénteseink rendszeresen segítenek rendezvényeinken, kommunikációs feladatokban és szervezésben, vállalati partnereink pedig szakértelemmel, pro bono szolgáltatásokkal vagy helyszínek biztosításával támogatnak minket. Ez a sokféle segítség teszi lehetővé, hogy minél több gyerekhez, pedagógushoz és szülőhöz eljussunk” – osztja meg kérdésünkre a szervezet vezetője.

A Laba Tartalomgyár olvasóinak is azt üzeni, az a legnagyobb segítség, ha hírét viszik a munkájuknak. „Egy megosztás, egy ajánlás egy iskolaigazgatónak vagy HR-vezetőnek, egy bemutatás egy lehetséges vállalati partnernek sokszor többet ér, mint hinnénk. Emellett mindig örülünk olyan önkénteseknek, akik kommunikációban, rendezvényszervezésben vagy szakmai területeken tudnak hozzájárulni a munkánkhoz” – hangsúlyozza. „Természetesen az adó 1%-ának felajánlása és az egyszeri vagy rendszeres adományok is közvetlenül segítik, hogy minél több iskolában tartsunk programokat.”
Kapcsolatot építenek
Más civilekhez hasonlóan tőlük is megkérdeztük, milyen adománygyűjtési módok váltak már be nekik. „Nálunk az működik a legjobban, amikor nem egyszerűen támogatást kérünk, hanem kapcsolatot építünk. Igyekszünk megmutatni a munkánk valódi hatását: történeteken, személyes élményeken és mérhető eredményeken keresztül. Fontosnak tartjuk, hogy a támogatóink lássák, mire fordítjuk a felajánlásokat, és érezzék, hogy egy közös ügy részesei” – fogalmaz válaszában Munkácsy Márton.
„Ennek jó példája az Élményaukciónk is, ahol nem tárgyakat árverezünk, hanem olyan személyes élményeket, amelyek találkozásokat és új történeteket indítanak el. Tapasztalatunk szerint a hosszú távú bizalom sokkal értékesebb, mint egy-egy egyszeri adománygyűjtő kampány.”
A Labánál a PPC a gyakorlatban lesz az egyik képzésünk, amelyet „adományokra is támaszkodó szervezetként nem is lehet kérdéses”, hogy elvégezzenek. Emellett a Képzéstervezés a gyakorlatban és a Canva grafika kezdőknek kurzusaink is sokat segítenek a munkájukban. A Szervezetpszichológia vezetőknek tanfolyamtól pedig azt várják, hogy a belső működéseik is gördülékenyebbek legyenek.
(A felhasznált fotókat az alapítványtól kaptuk.)
Szeretnél egy összefoglalót kapni a cikkekről?