Miközben nálunk javában folyik a november végéig tartó Black Friday, elérkeztünk a fekete péntek tényleges napjáig is, amely 2024-ben november 29-re esik, még ha ez egyre kevesebbeket is érdekel az egész hónapon át tartó akciók mellett. November elején megnéztük az ilyen kampányok öt gyakori hibáját, most pedig ismét ukrán társblogunk anyagának nyomán 10 egyedi ötletet veszünk végig, amellyel márkák felkeltették magukra a figyelmet. A tömeges leárazások alatt ugyanis különösen kreatívnak kell lenni, ha ki akarunk tűnni a tömegből.
1. Slowvember (Decidem)

Az egész hónapos Black Friday akciókat gyönyörűen megideologizálta a számos kozmetikai márkát összegyűjtő kanadai ernyőszervezet, a Decidem azzal, hogy az egészet összekötötte a nálunk is egyre népszerűbb slow life mozgalom gondolatiságával. Arra hivatkozva tartják fenn egész novemberben az akcióikat, hogy az emberek kapkodás helyett inkább nyugodtan, átgondoltan vásároljanak náluk – elvégre arckrémet egyébként sem érdemes lóhalálában venni. A legnagyobb poén az egészben pedig az, hogy a tényleges Black Friday napján mind az online, mind az offline értékesítésük szünetel.
2. #BuybackFriday (IKEA)
A svéd bútoráruház pár éve idehaza is bevezette, hogy visszaveszi és a visszavásárlási áron az úgynevezett Bútormentő Pontban újra értékesíti a már nem kellő, de még használható bútorokat. Ezt 2020-ban 27 országban megfejelték egy olyan kampánnyal, ahol másfél-kétszeres áron lehetett visszaadni a korábban náluk vett holmikat. A kampányt pedig azóta is folytatják, egy héttel Black Friday előtti kezdéssel. A kezdeményezés 2021-ben hazánkba olyan formában jutott el, hogy november elején a bútoraikat értékesítő vevőiknek egy, az étteremben beváltható kupont adtak pluszban.
3. A Cards Against Humanity trollkodásai

Hazánkban is elég népszerű partijáték a Cards Against Humanity (magyarul Emberiség Ellenes Kártyák), ahol a mondatok üresen hagyott részét úgy kell kiegészíteni, hogy minél viccesebb, elborult hülyeség jöjjön ki belőle. Fura is lett volna, ha valami klasszikus marketingkampány kapcsolódik hozzá, ezért az elmúlt 10 évben inkább a játékhoz hűen megtrollkodták az egészet. 2013-ban például konkrétan az volt az akciójuk, hogy 5 dollárral drágábban adták a játékot. A játék egyik tervezője ezt később azzal magyarázta, hogy úgy akarták felkelteni a figyelmet, hogy közben nem adják 25 dollárnál olcsóbban a terméket.

A figyelemfelhívás egyébként kiválóan sikerült, az eladások kilőttek, és ezzel meg is őrizték a legnépszerűbb játék pozíciójukat az Amazonon. Két évvel később továbbvitték a trollkodást, és azzal az elképesztő ajánlattal jelentkeztek, hogy ha 5 dollárt fizetünk nekik, akkor nem kapunk tőlük cserébe az égvilágon semmit. Ez a poén is bejött, több mint 11 ezren fizettek nekik 5 dollárt, voltak, akik többször is. Feltehetően a játék egyfajta támogatásaként, de lehet, hogy csak brahiból. Volt olyan, aki 20 alkalommal küldött pénzt, összesen 71 145 dollár folyt be ebből, ami mostani árfolyamon majdnem 28 millió forintnak felel meg.
4. Green Friday (Passenger Clothing)
A brit ruhamárka idén nyolcadik éve fekete helyett zöld pénteket tart, aminek keretében a partnereivel öt fát ültet és ezer négyzetméter esőerdőt véd meg minden rendelés után november 22-től tíz napon át. Idén nemcsak faültetést támogatnak Afrikában, de az Egyesült Államok erdőtüzek sújtotta területeinek újraerdősítését, a madagaszkári mangroveültetvények telepítését és a dél-amerikai esőerdők védelmét is. A programról részletesen beszámolnak a weboldalukon. Mióta két szervezettel elkezdték a közös munkát – azóta már másik két szakmai szereplővel is együttműködnek egyébként –, több mint 1,4 millió fát ültettek és 73 millió négyzetméter esőerdőt óvtak meg.
5. Ne vedd meg ezt a dzsekit! (Patagonia)
A tengerentúli Patagonia ruházati márka 2011-ben lehozott egy egész oldalas hirdetést a New York Timesban azzal a felirattal, hogy „ne vedd meg ezt a dzsekit”. Ez az impulzusvásárlások helyett az újrahasználatra, az újrahasznosításra és a meglévő ruhák megjavíttatására volt hivatott ösztönözni az olvasókat. Kilenc évvel később egy verset is publikáltak, amely az egyik irányban olvasva arról szól, hogy végünk, a klímaváltozás ellen nincs mit tenni, visszafelé viszont épp ellenkezőleg: arról, hogy még nem késő.
6. Leárazás helyett dedikálás (Barnes & Noble)
Arról már korábban is írtunk, hogy nem érdemes az egész Black Fridayt az árakciókra felhúzni – a salest pedig pláne nem –, ám van, aki egyáltalán nem is akciózik ilyenkor. A Barnes & Noble amerikai könyvesbolt 2016-ban inkább gondolt egyet, és félmilliónál is több dedikált kötetet kínált híres szerzőktől ezen a napon. Ez ugyanis sokkal jobban illett a cég üzleti modelljéhez és a célközönségéhez. A limitált ideig és darabszámban, kizárólag a fizikai boltokban elérhető aláírt példányok árusítása ilyenkor azóta #BNSignedEditions néven egyfajta hagyománnyá is vált az üzletláncnál.
7. A Meki el nem készült tweetje
2017-ben elképesztően nagyot ment a Twitteren (akkor még hivatalosan is így hívták) a McDonald's Corporation, azaz a gyorsétteremlánc központi oldalának egy bejegyzése, amely lényegében meg sem született. A poszt annyi volt, hogy Black Friday *** ide kell még szöveg és link ***, vagyis mintha a socialös kolléga a kontenttáblában jelezte volna magának, hogy itt lesz majd egy poszt, és végül valahogy mégis ez a szöveg élesedett.
When you tweet before your first cup of McCafé… Nothing comes before coffee. pic.twitter.com/aPJ2ZupS9b
— McDonald's Corporation (@McDonaldsCorp) November 24, 2017
A poszt virális lett, amit a cég hamar lereagált azzal, hogy ilyen, amikor valaki az első McCaféja előtt tweetel. Az előző cikkünkben mutattunk már hasonló e-mailt, ami egyértelműen szándékos volt, itt azonban nem világos, hogy bénázásról vagy ügyes gerillaakcióról volt-e szó. A tervezettségre utalhat, hogy noha a cégnek számos országban tényleg vannak Black Friday akciói, ezeket általában az adott ország felületein vagy a mobilos appban kommunikálják, nem a központi vállalati oldalukon két CSR-sztori között.
8. A Samsung fordított aukciója
Az ausztrál Samsung 2022-ben aukcióra bocsátotta egy sor termékét, de olyan módon, hogy a „kikiáltási ár” volt a termék eredeti bolti ára, és az ár nem nőtt, hanem folyamatosan csökkent. Egészen addig, amíg a termék el nem kelt, vagy el nem érték az egydolláros minimumárat. Azonban nem lehetett mindnél megvárni az 1 dollárt, hiszen csak egy meghatározott készlet került kalapács alá, így nyilvánvalóan más elhappolhatta ilyenkor előlünk, még úgy is, hogy fejenként csak egy ajánlattételre volt lehetőség. Az akciót tévészenzációként tálaló videókkal támogatták meg. Előre azonban csak a részt vevő termékek egy részét jelentették be, a többit csak aznap. A fordított aukción végül több mint 50 ezren vettek részt, végül több termék is közel fél áron kelt el végül.
9. Kuponok a fejeden a Walmarttól
@zahra use this filter & tag @walmart for a chance to win the holiday gift u unwrap! Black Friday deals starting 11/4 at 7pm ET. #ad #contest #unwrapthedeals ♬ Christmas Bells - StudioKolomna
Az amerikai Walmart a világ legnagyobb kiskereskedelmi cége, éves forgalmuk több mint duplája az Amazonénak, noha hiába próbálkoztak, Európában nem sikerült megvetniük a lábukat. A cég azt találta ki, hogy a más közösségi oldalak mellett a TikTokon is népszerű, a fejünkre valamilyen animációt helyező és azon valamit random kipörgető filtert fogják használni az akciójukhoz. Aki ezzel videót készítve „kicsomagolt” egy kupont, az utána online be tudta azt váltani. Sokan meg is osztották, mit kaptak, és persze azt is, hogy miként reagáltak rá. Az #UnwrapTheDeals hashtag alatti videók így 5,5 milliárdnál is több megtekintést hoztak a cégnek.
10. Black Friday júliusban (Best Buy)
Idehaza is volt már olyan bolt, amely fejreállt világ címszó alatt akarta elsózni a megmaradt karácsonyi cuccokat nyáron. A tengerentúli Best Buy üzletlánc 2023-ban azzal igyekezett váratlant húzni, hogy júliusban tartott Black Friday leárazásokat. A cég így hónapokkal azelőtt profitált a jelenség körüli őrületből, hogy egyetlen konkurense is kiejtette volna a száján ezt a két szót.
Szeretnél egy összefoglalót kapni a cikkekről?