A fizetett online hirdetések, azaz a PPC világában rengeteg újdonságot kell ismerni az eredményességhez. Ezért Bay Áront, az Exact Match ügynökség társtulajdonos-szakmai vezetőjét, rövidesen induló Haladó PPC képzésünk előadóját arra kértük, nevezze meg, milyen trendekkel kell számolni 2026-ban. Szakértői toplista következik!
1. AI a PPC-ben
Egy 2026-os trendlistáról le sem maradhatna a mesterséges intelligencia (AI/MI) szerepe, ám nem szabad mindent megoldó csodafegyverként tekinteni erre a technológiára sem. Sok területen azonban hasznos lehet a PPC világában is. A szövegírás és a kreatívok készítése mint felhasználási terület nyilván senkinek sem újdonság.
Ám az AI másra is jó, például piackutatás készítésére, akár egy új termék bevezetésekor, akár a konkurencia feltérképezésére – sorolja előadónk.
Szerinte erre például a Gemini vagy a ChatGPT mélyebb kutatást végző funkciója is alkalmas lehet, természetesen a kapott infók utólagos csekkolása mellett. Utóbbiban a Google és a Meta hirdetés-átláthatósági platformja is segít.
Abban is segíthet, hogy miként osszunk fel egy büdzsét. Azt mondja, az egyik nagy hazai bank munkatársa is ezt a példát említette egy konferencián. Az ifjúsági számlájukat például jellemzően szülők igénylik a gyerekeiknek, így a rendszer kidobta, hogy a TikTokról csoportosítsanak át a Facebookra, amit az idősebbek gyakrabban használnak. „Vakon nem szabad használni egyiket sem, de például a büdzsétervezéshez nagyon jó inputokat tud adni” – hangsúlyozza. Persze ez alapvetően annak segít, akinek már van fogalma a területről. „Be lehet tenni a tavalyi médiatervet, hogy nézze meg a mostani trendeket, és az alapján gondolja újra” – magyarázza.
Arra a kérdésre, hogy engedik-e az ilyesmit a cégek adatvédelmi előírásai, azt feleli: az otthoni gépünkön használt privát AI-fiókunkban nem, vagy csak a szenzitív adatok kivételével, de ha a cégnek van erre üzleti előfizetése és szabályzata, akkor élhetünk ezekkel az eszközökkel. Az AI-nak a PPC-hez közvetetten kapcsolódó területeken is hasznát vehetjük, például a UX-elemzésben. „Gyakori kihívás egy PPC-kampány során, hogy a landing oldal vagy a webshop nem működik elég hatékonyan.” A szakember azt is tapasztalja, hogy olykor a cégvezetők jobban elhiszik, ha a gép is azt mondja, hogy a hírlevél-feliratkozást ne az oldal aljára tegyük.
2. A kreatívok szerepe
„Sokszor hajlamosak vagyunk azt mondani, hogy mindegy, hogy néz ki, csak fusson valami. Mindegy, hány másodperces, csak legyen videó. Ezek nagyon nem igazak, a kreatívok minősége és mennyisége nagyon meghatározza, mennyire sikeres egy kampány” – emeli ki.
Szerinte 3 K-val foglalható össze, mitől lesz sikeres egy PPC-kampány: a kreatív, a konverzió és a közönség a három fő elem, és legalább a siker felét a grafikai megvalósítás adja. Ehhez képest egyre elterjedtebbek az igénytelen, kevés erőfeszítéssel készült képek és videók. Bay Áron azt mondja, érdemes tesztelni, hogy egy grafikus által, egy Canvához értő kolléga által és egy AI-jal készült grafika közül melyik hogy teljesít.
Bár a generatív rendszerek rohamosan fejlődnek, szerinte ott még nem tartunk, hogy a kreatívok elkészítése néhány kattintás legyen pár perc alatt, aki mégis ennyivel úszná meg, ott a minőség is olyan lesz. Az AI-használatot támogatja, de fenntartásokkal, alternatívák folyamatos versenyeztetésével.
3. A mérések auditálása
Előadónk azt tapasztalja, hogy a cégek többségének nincsenek teljesen jól beállítva az analitikai mérései. Ez alatt a Google, a TikTok és a Meta különböző eszközeire is gondol. „Tízből nyolc cégnek szinte biztos, hogy hibás, pontatlan vagy nem megfelelő a mérési ökoszisztémája, és alulmér, pontatlanul mér vagy egyáltalán nem mér” – összegez. Ezt a rendszerek komplexitása és tudáshiány is okozhatja. „Olyan nüansznyi dolgokon el lehet csúszni, hogy a Google Analytics csak úgy fogadja be egy 9900 forintos termék értékét, ha utána van, hogy 9900.00” – érzékelteti. Ha pedig az adatot nem dolgozza fel a rendszer, nincs vásárlási adat, és nem lehet kosárértékre optimalizálni a hirdetéseket.

Erre jön még rá az EU általános adatvédelmi rendelete, a GDPR, illetve az UX-terepet nehezebbé tevő sütiablakok. „Sokan azt hiszik, hogy 100 vásárlásból 100-at lát egy mérési rendszer. Az európai piacokon nagyjából 70-75%-át látjuk a felhasználói viselkedéseknek, ha minden jól van beállítva. Mivel általában nincs, ezért jellemzően inkább 40-50%-ot” – foglalja össze tapasztalatait. Abban is vannak hibák vagy hiányosságok, teszi hozzá, hogy valóban azt mérjük-e, ami üzletileg fontos, ezért is szükséges időnként egy nagyobb ellenőrzés, már csak azért is, mert közben változik a terület. Sokan például nem priorizálják a szerveroldali méréseket, pedig a nagyobb cégeknél ezek jól kiegészítik a kliensoldalit, sőt: az adatvédelmi szigorítások miatt egyre nagyobb a szerepük.
4. Ügyféladatbázisok és közönségek
A megfelelő hozzájárulások mellett természetesen a GDPR korában is lehetőségünk van adatokat gyűjteni és adatbázist építeni. A legegyszerűbb e-mail címeket összeszedni, azokat ugyanis vissza tudjuk tölteni a Google-be és a Metába. Az adatokat azonban természetesen rendszeresen frissíteni kell. Főleg, hogy jó, ha mondjuk egy 5 ezres adatbázis e-mail címeinek felét meg tudja feleltetni a Google és a Meta egy-egy felhasználónak. Telefonszámmal ez az arány 60-65%-ra, postai címmel 70-80%-ra is felmehet, magyarázza.
A Google egyébként annyit könnyített, hogy korábban ezer felhasználónak ténylegesen megfeleltetett e-mail cím kellett a módszer használatához, ezt mára levitték százra. Az adatbázisok vásárlása már egy korlátozottabb terület: hírlevelet lehet küldeni az így szerzett e-mail címekre, de a hirdetéssel történő megcélzásnak már szűkebbek a jogszerű lehetőségei. Mellesleg az ilyen adatbázisokban nem ritkán info@ jellegű címek is vannak, ami mérsékelten hasznos.
5. Automatizáció és a szkriptek használata
A Google-nek eddig is volt script megoldása, amellyel JavaScript-tudás birtokában küldetni lehet például napi jelentést anélkül, hogy egyesével belépnénk minden hirdetési fiókba. Ebben láthatjuk, mennyit költött a rendszer tegnap, hány konverzió született és így tovább. Ahogyan olyan lehetőség is van, hogy mondjuk ha 10% fölé megy az elutasított termékek száma a Google Merchant Center fiókban, arról kapjunk jelzést. Olyat is tud a rendszer, hogy egy szkript ki- és bekapcsoljon kampányokat, vagy elindítson hirdetéseket, kulcsszótisztításra is használható, illetve az adatvizualizáció nulladik lépése is lehet.
Ha nincs JavaScript-tudásunk, akkor erre AI-t, például személyre szabott GPT-ket is használhatunk, vagy az Optmyzr nevű szolgáltatást. Az idei év fontos PPC-témája pedig az lehet, hogy miként lehet az ügynökségek, kampánymenedzserek által a havi riportok elkészítésére fordított manuális munkát részben vagy egészben automatizálni a szakmai színvonal és a hozzáadott érték megtartásával, magyarázza. Az lehet az ideális, ha a megoldási javaslatokat továbbra is emberek írják, de az olyan ismétlődő dolgokat, mint a CTC vagy a CTR értéke és a megjelenésszám, már a gép szedje össze.
„Ha egy havi riport 80%-át előkészíti nekem a ChatGPT vagy a Gemini, azzal havi szinten nagyon sok munkaóra megspórolható, ami érdemi szakmai munkára, tervezésre, stratégiára fordítható.”
6. Tesztelés, kísérletek
Ez jelenthet A/B teszteket, de például a Google AI Max for Search funkcióját is kipróbálhatjuk, hogy például automatikusan keressen még releváns kulcsszavakat a hirdetésünkhöz. Ha nem vagyunk biztosak, hogy ez nekünk, illetve az ügyfelünknek hasznos, akkor kísérleti jelleggel mondjuk 5 héten keresztül a büdzsé felét elkölthetjük ennek használatával, a másik felét pedig anélkül, magyarázza. Hozzátéve: náluk 10-ből 8 ügyfélnél egyelőre elbukott ez a megoldás, ám könnyen lehet, hogy fél év múlva már más lesz a jellemző eredmény.

A tesztelés másik fontos színtere a különböző kreatívok használata lehet. „Sokszor azt gondoljuk, hogy csinálunk egy vázlatot egy kampányhoz, készítünk belőle egy négyzetes és egy sztoriformátumú képet és el van intézve. Nagyon nem így működnek ezek a rendszerek” – hívja fel a figyelmet.
Kell 2-3 változat, méghozzá koncepcionálisan eltérőket érdemes párhuzamosan futtatni, akár a Google-ben, akár a Meta szolgáltatásaiban, akár a Tiktokon, majd az eredmények alapján dönteni. „Arra is láttunk példát, hogy egy éven keresztül nagyon hasonló arculattal futtattunk hirdetéseket, de az egy idő után elfáradt, már nem reagálnak rá a felhasználók.” Sokáig például népszerű volt az iPhone-jegyzetekből kivett képernyőképek használata, de ma már kifutóban van. Most a Google és a Meta azt preferálja, hogy több videós kreatívunk legyen, teszi hozzá. Ez lehet egy állóképből készült egyszerű animáció is, akár csak kis mozgással, ilyesmire az AI-modellek is alkalmasak lehetnek.
7. Piackutatás, nemzetközi trendek
A PPCSurvey.com-on elérhető The State of PPC Global Report legfrissebb kiadása márciusra várható, ám már a korábbi változatok is kimutattak fontos dolgokat, illetve vannak szereplők, akik negyedévente kihoznak hasonló jelentéseket. Tavaly év elején például aki a saját márkájára hirdetett, az amerikai piacon 19%-kal drágábban tehette meg 2024 első negyedévéhez képest, emeli ki. Bár ez később normalizálódott, egy év alatt volt egy 20%-os emelkedés ezekben az árakban, az ilyen árak pedig ritkán mennek visszafele. „Az elmúlt 2-3 évben aki a saját márkájára hirdetett, és korábban 20-30-50 forintokért kapott kattintásokat, az most már 100 forint alatt nem kap.” A Temu A PPC-re is jelentős hatással van. A platform komolyan felhajtotta ugyanis a CPC-árakat, emel ki egy másik trendet egy korábbi kutatásból. Ez a kis hirdetőket természetesen nehéz helyzetbe hozza.
8. A „kampánycsend” miatti alacsonyabb árak
A decemberi nagy kampányok után januárban jellemzően olcsóbb hirdetni, de ez amiatt is van, mert az év végi kiköltekezések után ilyenkor jellemzően kedve/lehetősége sem nagyon van a potenciális ügyfeleknek vásárolni. Ami viszont új fejlemény, hogy bár idén választási év van, ez a PPC-árakat most elvileg nem nyomja fel, hiszen mind a Google, mind a Meta platformjain az EU-s szabályoknak való megfelelés elkerüléséért le lettek tiltva a politikai hirdetések. (Igaz, a szűrőt már volt, hogy sikerült hirdetőknek kijátszania.)
Az elmúlt években a választási PPC-hirdetések heti szinten 100 milliós tételt jelentettek, a kampányfinisben pedig már 5-600 millió forintnyi plusz költés is elment arra, hogy meggyőzzenek bennünket, kire voksoljunk. Tekintve, hogy a magyar piac heti PPC-költése úgy 1 milliárd forint környékén mozog, nem meglepő, hogy az azonos reklámfelületekért folyó extrémebb harc feltolja az árakat, összegez. Ha az említett két nagy cégnek sikerül betartatnia a saját szabályait, akkor ezzel az árfelhajtással idén már nem kell számolni.
Haladóknak és újrakezdőknek
Bay Áron rövidesen induló haladó PPC-képzése azoknak való, akik kezeltek már kampányokat, még ha csak egy kis családi cégnek is. (Aki kezdő, annak a másik PPC-kurzusunkat ajánljuk.) Egy alap angoltudás emellett kell, ugyanis bár a képzés magyar nyelvű, a különböző helyeken elérhető szakmai anyagok kisebb részét fordítják csak le magyarra. Ügynökségnél dolgozók és szabadúszók egyaránt jöhetnek. A kurzus azoknak is tökéletes, akik valamilyen okból egy ideje nem foglalkoztak a területtel – például gyermekük született, vagy egészségügyi okból –, és most visszatérnének hozzá. A tanfolyamra jelentkezve képbe kerülhetnek a friss trendekkel, aktualitásokkal.
„Nagyon sok minden változik, ezért a kurzus anyagait félévente frissítenem is kell. Új funkciók jönnek be, régiek tűnnek el. A képzés gyakorlatias része erről szól: mit hogyan használj, hol kapcsolj be vagy ki, és mi az optimális beállítás. Emellett nagyon fontos lesz a másik fele, a jó stratégia kialakítása” – összegez előadónk. A cél, hogy aki elvégzi a tanfolyamot, egyrészt értse a hirdetési rendszerek aktuálisan működő jógyakorlatait, és tudja, hova kell nyúlni forrásanyagért, illetve jól tudja mérni az eredményeit. Szó lesz a cikkünkben említett, gyakran hibásan beállított mérési megoldásokról is, a Google Tag Manager vagy éppen az Analytics vonatkozásában, a PPC-kampányok KPI-jairól és az auditálásról is.
A kurzus végére a résztvevők felosztanak egy fiktív büdzsét különböző PPC-rendszerek között, kampánytípusokra lebontva, összeraknak egy mérési tervet a Tag Managerben létrehozott címkékkel és beállításokkal. Magyarán: elméleti és gyakorlati tudást egyaránt kínál a képzés. A házi feladatok és a tesztek mind azt szolgálják, hogy a részvételnek minél több gyakorlati haszna legyen. Az eddigi visszajelzések alapján ez sikerült is. A gyakorlati tudás és impulzusok mellett egy lökést is kapnak arra vonatkozóan, hogy ezt a területet is folyamatosan gyakorolni és tanulni kell, hiszen minden képzés egy pillanatképet tud adni, amit fél-egy év múlva frissíteni kell, summázza.