A mesterséges intelligencia (AI/MI) gazdaságra gyakorolt hatása egyre jelentősebb, de az optimizmus jelentősen felülmúlja az aggodalmakat. Ez derül ki a PwC nemrég publikált globális munkaerő-felméréséből, melyhez 50 ezer embert kérdeztek meg 48 jelentős gazdasággal bíró ország 28 szektorában. Mint írják, az AI napi használata ezzel együtt jelenleg viszonylag alacsony. Azt is kiemelik, hogy a cégvezetőknek több lehetőség is a rendelkezésükre áll a dolgozók motiválására, a vállalatok megújítására és a növekedésük felgyorsítására.
A jelentés számos területre kitér, mi most a dolgozók továbbképzésével (upskilling) kapcsolatos részekre fókuszálunk.
Azt tapasztaljuk ugyanis, hogy a Laba-kurzusokon résztvevők többségének a cége fizeti a képzés árát.
Ennek okát magyarázhatja ez a kutatás is. A vezetőknek tett javaslataik egyike (hatból a negyedik) az, hogy hozzanak létre egyértelmű utakat a készségfejlesztésre. A kutatásuk szerint ugyanis azok a kollégák, akik úgy ítélik meg, hogy a skilljeik a következő három évben is relevánsak lesznek, kétszer olyan motiváltak, mint akik nem így látják. Azok pedig, akik úgy érzik, támogatják őket a továbbképzés területén, 73%-kal motiváltabbak azoknál, akik a legkevesebb támogatásról számoltak be ezzel kapcsolatban. Ez pedig, írják, a tanuláshoz való hozzáférést a motiváció egyik legerősebb előrejelzőjévé teszi.
Bár közkeletű feltételezés, hogy ilyesmire csak a legnagyobb cégek költenek, a mi adataink mást mutatnak. Amióta megkérdezzük erről őket, a képzéseink iránt érdeklődőknek mindössze a 15,53%-a válaszolta azt, hogy nagy multicégeknél dolgozik, a többiek azt, hogy mikro-, kis- és középvállalkozásnál, illetve egyéni vállalkozás keretében. A kitöltők között utóbbi egyébként a leggyakoribb 26,37%-kal (bár az adatokat torzíthatja, hogy nem mindenki tölti ki a kérdőívünket).
Ugyanakkor a PwC-kutatás azt is jelzi, hogy a munkáltatók továbbképzésre tett erőfeszítései különböznek. A techszektor viszi a prímet: az abban dolgozók 71%-a válaszolta azt, hogy a munkája során új készségeket sajátított el, ami segíti a karrierépítését, szemben az összes kitöltő 56%-ával. A nem vezető beosztású válaszadók szűk 51%-os többsége ítélte meg úgy, hogy rendelkezik a tanuláshoz és a fejlődéshez szükséges erőforrásokkal. A felső vezetőknél ez a szám 72%.
Pedig a továbbképzés minden szenioritási szinten fontos. Az mutatja a legjobban, hogy nálunk szinte mindenki megtalálhatja azt a tanfolyamot, amely a karrierje adott pontján épp a leghasznosabb számára, hogy a Laba-kurzusok iránt érdeklődők 38,7%-a válaszolta azt, hogy szenior vagy szenior vezetői beosztású, míg 35,76% azt, hogy középvezetőként dolgozik.
Az anyag megjegyzi, hogy nem elég a képességfejlesztési utakat biztosítani: ha a dolgozók a munkájuk során nem tudják kipróbálni és alkalmazni az új képességeket, akkor a továbbképzésük jórészt kárba vész.
Most éri meg igazán képzésekben gondolkodni!
A Laba, a SKVOT és a robot_dreams kurzusaiból Black Friday akciónk keretében 4 szabadon választott kurzus 50% kedvezménnyel érhető el! Érdemes sietni, az akció ugyanis csak november végéig elérhető.
Az anyag azt is leírja, hogy egyes cégek már értik, hogy a továbbképzési, fejlődési utak biztosítása kritikus a dolgozók motiváltan tartásában. A népszerű amerikai Walmart üzletlánc például olyan AI-megoldásokat vezetett be a munkatársainak, mint egy 44 nyelvet ismerő fordítót. A PwC márciusban készített egy kutatást az AI bevezetéséről és a továbbképzésekről is. Ebből kiderül, hogy mennyire fontos a kollégáknak a kísérletezéshez és a tanuláshoz szükséges erőforrások biztosítása. Azt írják, a munkáltatók rávezethetik őket egy sor kezdeti felhasználásra, amelyek segíthetik őket, hogy komfortosabban használják a technológiát, felkelthetik a kíváncsiságukat, és bátoríthatják őket, hogy fedezzék fel a megoldásokban rejlő további potenciálokat.
Tovább- és átképzések
Erről a témáról tavaly a Profession.hu HRFeed felülete is közölt egy anyagot. Kiemelik, hogy bár a legtöbb cégnél még munkakörökben gondolkodnak, ahol ezt meghaladták és nyitnak a képességalapú munkaszervezés felé is, ott elengedhetetlen a kollégák fejlesztése. A fent említett továbbképzések (upskilling) mellett kiemelik az átképzések (reskilling) fontosságát. „A reskilling kifejezés azt jelenti, hogy egy munkavállaló új készségeket és ismereteket sajátít el annak érdekében, hogy más munkakört is el tudjon látni, míg az upskilling a meglévő készségek fejlesztését jelenti, azaz, hogy még jobb legyen az adott szakterületen” – összegzett a cikkben Komócsin Laura, a Business Coach Kft. ügyvezetője.
Az álláspiaci portál szakmai anyagában hivatkoznak a Statista portál összesítésére, mely szerint a globális technológiai vállalatok 54 százaléka számolt be képességhiányról 2023-ban. Mint írják, ezt meg lehet oldani külföldi dolgozókkal, időszakos projekteknél szabadúszókkal, vagy a meglévő kollégák átképzésével. Komócsin Laura kiemelte, hogy az átképzésnek két gyakori oka, hogy egy korábbi munkakörre már nincs szükség, vagy az illető már nem élvezi, és valami újat végezne helyette.
Hozzáteszik: employer branding szempontból a technológiai változásoktól függetlenül előnyös, ha a dolgozók látják, hogy a szervezet fektet a folyamatos fejlődésükbe. Ez a meglévő munkatársak motiválása és a fluktuáció csökkentése mellett növelheti az álláshirdetésekre való jelentkezések valószínűségét is. Különösen fontos ez a fiataloknál: a Boston Consulting Group, a Stepstone Group, a The Network és a Profession.hu 2024-es kutatásából ugyanis kiderült, hogy számukra a hosszú távú biztonság mellett a második legfontosabb döntő tényező az állásválasztásnál a karrier és a fejlődési lehetőség.
Komócsin szerint a tovább- és átképzések fontossága miatt kifizetődő, ha a munkáltató anyagilag támogatja azt, esetleg a munkavállaló vállalja, hogy a szabadidejében végez el egy-egy képzést.
Mint írják, a képzési stratégia kidolgozása legtöbbször a HR-csapaton múlik. Van, akit formális képzésre íratnak be, mondjuk az AI- vagy a coaching kompetenciákról, emellett nagyban növeli a hatékonyságot egy belső mentor támogatása is, akivel a gyakorlatban próbálhatja ki az illető a tanultakat, sorolta Komócsin. Hozzátéve: utóbbi a vezetőknél is hasznos lehet, ha azt egy tapasztaltabb menedzser vagy egy jól képzett külső coach tartja. Nem véletlen, hogy a Laba-csoport képzéseit is hosszú, gyakran évtizedes tapasztalattal bíró előadók tartják, akik nemcsak a szakmájukat ismerik, de rengeteg gyakorlati tapasztalatot is meg tudnak osztani a jelentkezőkkel az interaktív kurzusalkalmak során.
Szeretnél egy összefoglalót kapni a cikkekről?
