A nyilvános beszéd nehézségeiről, a felkészülés módjáról és az ehhez kapcsolódó tévhitekről oktatónkkal, Hajdu Péterrel, tizenötszörös nyilvános beszéd nemzetközi bajnokkal, nyilvánosbeszéd- és üzletikommunikáció-trénerrel, a Speak Well Kft. alapítójával beszélgettünk.
Nyilvános beszéd nemzetközi bajnok vagy, és tartottál már beszédet a magyar mellett angolul, franciául és mandarin nyelven is. Miben más, ha az ember nem az anyanyelvén beszél?
Ez attól függ, mennyire beszéli jól valaki az adott nyelvet. Minél jobban, annál kisebb a különbség. Az anyanyelvünkön könnyebb árnyalni a mondandónkat, játszhatunk a szinonimákkal — egy idegen nyelven nem biztos, hogy ezt meg tudjuk tenni. Én például a kínai beszédem szövegét, még mielőtt előadtam, átnézettem egy anyanyelvi beszélővel, aki kijavította, ami nem volt egyértelmű. Előfordul, hogy valami az én fejemben egyértelmű, viszont a hallgatóság számára mégsem lesz az. A francia és kínai nyelveket régebben tanultam, nem használom folyamatosan, ott kértem segítséget. Az angolt napi szinten használom, így ott számomra nincsen nagy különbség.
Ha valaki nem teljesen magabiztos, akkor érdemes anyanyelvi beszélő segítségét kérni. Ha van a beszédnek olyan eleme, amit szó szerint fogunk mondani, akkor nézessük át vele, ha pedig — és ez a gyakoribb — nem szó szerint tanuljuk be a szöveget, akkor érdemes előadni egyszer egy anyanyelvi közönségnek. Ők tudnak segíteni abban, mi az, ami nem egyértelmű, hogy ne ess bele abba a hibába, hogy szerinted mondasz valamit, azonban a közönségnek az teljesen mást jelent.
Mi az a szint, ahol az ember már beszédeket tud tartani idegen nyelven?
Ez azon múlik, ki mennyire bevállalós, és mennyi ideje van felkészülni. Ha valaki magabiztos, és sok ideje van, akkor akár semennyire sem kell beszélni az adott nyelvet ahhoz, hogy megtanuljon rajta egy beszédet. Láttam már olyan színházi gyakorlatot, ahol halandzsa nyelven írt verset adtak elő. Ez olyan, mintha egy teljesen idegen nyelven tanulnál meg egy szöveget. Lehet így is.
Ugyanakkor az igaz, hogy minél kevésbé beszéled jól a nyelvet, annál nehezebb lesz, és természetesen a téma is befolyásolni fogja. Ha valaki napi szinten használ egy idegen nyelvet, az már bevállalhat egy beszédet is szerintem. Ha az elején kicsit döcögősen megy, akkor több energiát kell belefektetni. Szintén befolyásolja a kérdést, hogy a beszédnek van-e kérdezz-felelek része is. Ha ilyen nincs, akkor könnyebben fel lehet készülni egy nem annyira magabiztos nyelvtudással is.
Sokan még az anyanyelven tartott beszédektől is tartanak. Miért van ez? Miért félünk emberek előtt beszélni?
Azt, hogy mi az evolúciós oka, miért annyira félelmetes kiállni mások elé, leírják a szakkönyvek. Szerintem, ha a saját életünket nézzük, itt Magyarországon, akkor a legnagyobb gond az, hogy ezt nem tanítják. Amikor én egyetemre jártam, még ott sem volt része a képzésnek, főleg nem a középiskolában. Már van egy-két hely, ahol tanítják, de még nem annyira elterjedt. A másik probléma a magyar oktatási rendszer — persze arról tudok nyilatkozni, amiben én is nevelkedtem, a mostani helyzetet nem ismerem.
Nálunk az „ülj le egyes”-hozzáállás volt elterjedt, ahol mindenki félt attól, hogy hibázik. Mert ha hibázol, akkor vége a világnak. A legbiztosabb módja, hogy ezt elkerüld, az, ha meg sem szólalsz.
Ez a mentalitás szerintem közrejátszik abban, hogy sokan nem mernek kiállni és beszélni. Angolszász területeken ezt már fiatal korban tanítják. Az iskolákban sok olyan feladat van például, hogy készíts egy előadást a kedvenc állatodról — már fiatalkorban hozzászoktatják a gyerekeket az ilyen helyzetekhez. Sokszor még így is stresszes emberek előtt beszélni, de biztosan sokkal kevésbé, mint nekünk.
Miért kell, hogy tudjunk emberek előtt beszélni? Kinek fontos ez a készség?
Szerintem a legkézenfekvőbb, hogy azoknak, akik az üzleti életben dolgoznak — mondjuk egy multinál —, és szeretnének feljebb lépni a ranglétrán. Esetleg saját cégük van. Az előzőnél maradva, középvezetői szinttől már egyre gyakrabban kell prezentációkat tartani egy-egy projektről: heti, kétheti vagy havi szinten be kell számolni a vezetőségnek. Egy idő után azokat, akiknek jó a beszédkészsége és olyan szakterületen dolgoznak, elküldhetik konferenciákra előadónak — számos terület van tehát, ahol szükség van a jó beszédkészségre. Startupok esetén is fontos, hiszen nekik pitchelniük kell, befektetőket szerezni, így ezen a vonalon is szükség van rá.
Emellett viszont rengeteg olyan terület van, ahol én dolgoztam, és ahol szintén fontos lenne a jó beszédkészség, mégis kevesen invesztálnak bele. Ilyen például a fitness.
Spinningoktatóként sokszor tartottam úgy órát, hogy egy történeten keresztül vezettem az edzést. Sok nyilvánosbeszéd-eszközt használtam, és szerintem jól működtek.
Konkrétan történeteket mesélsz edzés közben?
Igen. Ez nem annyira előadás, inkább egy közös történetmesélés. Például: ma fel fogunk tekerni a Kékesre. Most még itt vagyunk Gyöngyösön, innen indulunk, majd ez és ez történik… A zenére ráhangolódva mesélem, mi minden zajlik közben. Most épp a naplementében tekerünk stb. Ahelyett, hogy negyven percen keresztül sorolom, hogy most így tekerj, most úgy, egy történetbe helyezem az egészet. Valentin napkor például volt egy edzés, ami egy párkapcsolat története volt a megismerkedéstől a házasságig. A különféle stádiumokról meséltem, amihez mindig megfelelő zenét választottam.
Ugyanez a helyzet a vendéglátóiparban is. Dolgoztam olyan helyen, ahol borokat kellett felszolgálni, mesélni róluk — ott azt vettem észre, hogy a turistáknak fontosabb volt, hogyan szólnak hozzájuk, és hogyan mesélnek a borról, minthogy az adott ember szakmailag mennyit tud róla.
Egy ilyen közegben is jól jön tehát a jó beszédkészség.
Extrém példa, de akár egy kórházi konyhai dolgozónak is jól jöhet, ha betegekkel kell beszélnie — ilyen munkakörben is dolgoztam az egyetem alatt. Ezekben az esetekben nyilván nem ez a készség lesz a legfontosabb, de nem árt, ha megvan.
A klasszikus példa mégis az üzleti élet, illetve az álláskeresés. Az interjúkat fel lehet úgy fogni, mint egy nyilvános beszédet. Próbáld meg bemutatni magad két percben. Hamar kiderül, hogy jól, vagy rosszul csinálod. Gyakorlatilag ez már egy nyilvános beszédhelyzet.
Hogyan lehet felkészülni? Nézzük a legáltalánosabb példát, az üzleti világot. Mit csináljon az, aki először tart egy negyedéves beszámolót?
Megvannak ennek is a lépései — erről szó lesz majd a kurzuson is:
#1. Először is le kell szűkíteni, hogy mi a téma.
#2. Majd el kell dönteni, mi a cél. Ez határozza meg, hogy milyen típusú beszédről van szó.
Lehet: informáló, meggyőző, motiváló/inspiráló vagy szórakoztató. Vannak még speciális helyzetek, pl.: díjátadó, temetés, esküvő satöbbi, de ezeket nem szokták beskatulyázni ebbe a négyesbe.
Be kell sorolnunk a beszédet valahová — akár kettőt is választhatunk, egy elsődleges és egy másodlagos kategóriát.
#3. Ezután meg kell fogalmazni, konkrétan mit szeretnénk elérni a beszéddel.
#4. Át kell gondolni, mi a fő üzenet, mi az előadás legfontosabb része.
#5. Az is számít, hogy ki a hallgatóság. Ki kell elemezni, nekik mi a fontos.
#6. Végül át kell nézni a rendelkezésre álló anyagokat és eldönteni, mi az, amit használunk, mi segíti a célunk elérését.
Ezek a beszédírás előkészületei. Ezt követően állíthatjuk össze a beszéd struktúráját, egy-egy ütős nyitást és zárást, aztán ha valaki tényleg komolyan veszi, elkezdhet gyakorolni. Nézzük meg, milyen a testbeszédünk, a hanghordozásunk, milyen nyelvi eszközöket tudunk még beletenni. Ezután jön a gyakorlás.
Gyakorlás alatt mit értünk? Adjunk elő a tükör előtt, vagy vegyük fel magunkat és nézzük vissza?
A tükör előtt semmiképp sem — erre később visszatérek, miért. Szóval az elején gyakorolhatsz úgy, hogy megírsz egy vázlatot, majd a beszédet — akár szó szerint, akár nem. Aztán készítesz egy olyan vázlatot, ami már sokkal légiesebb, már nem teljes mondatok, csak szavak lesznek rajta — ez az elején még a kezedben lehet, amíg nem megy az egész emlékezetből. Ha ez is megvan, akkor vedd magad videóra, amit aztán visszanézel.
A tükör előtti gyakorlást azért nem javaslom, mert az multitasking. Egyszerre előadsz és figyeled magad, így egyikre sem fordítasz 100%-os figyelmet.
Míg, ha felveszed magad, akkor teljes egészében a beszédre tudsz koncentrálni. Én azt szoktam javasolni, hogy vedd fel magad, majd várj egy kicsit, először gondold át, hogy szerinted milyen volt, elemezd egyelőre a saját szemszögedből, és csak egy kis idő elteltével nézd vissza a felvételt. Fontos, hogy jegyzetelj (például: mit csináltam a kezemmel stb.), innentől kezdve ezekre tudsz figyelni. Saját magadnak is tudsz hasznos visszajelzést adni, de meg is mutathatod valakinek.
A gyakorlás tehát fontos. Viszont mi van azzal, aki lámpalázas? Van egy mondás — színészektől jön talán, vagy amerikai filmekből —, hogy képzeld el a közönséget meztelenül. Vannak módszerek, amivel legyőzhető a lámpaláz?
Én még sosem képzeltem el a közönséget meztelenül, de igen, vannak módszerek, nagyon sokféleképpen meg lehet közelíteni a problémát. Az egyik, hogy minél többet ad elő valaki, annál inkább hozzászokik, de maga a lámpaláz azért sok esetben megmarad.
A cél nem az, hogy eltűnjön a lámpaláz, hanem hogy kezelhető legyen.
Létezik erre egy teljes gyakorlatsor, ami különféle relaxációs elemekből épül fel, és már az előadás előtti napon elkezdődik. Ezt Barkó Judit dolgozta ki, tőle tanultam meg én is, szerintem ő kiváló szakértője a témának (Barkó Judit: ANTiIZGULIN — a szerk.). Ha valaki az ő módszerével készül fel az előadására, nagy eséllyel kordában tudja tartani a lámpalázat. Az az alap feltevés, hogy minél felkészültebb valaki, annál magabiztosabb lesz. Ugyanakkor bármennyit is készülünk, néha a lámpaláz megmarad. Ebben segít a relaxáció, a légzés- és vizualizációs gyakorlatok — Barkó Judit több elemből gyúrta össze módszerét.
Lehet, hogy a lámpalázat is hozzuk magunkkal már az iskolából? Sokunknak az első „szereplése” az érettségi vizsga.
Igen, lehet. Az órai felelések, amikor mondjuk magyarórán elrontod a verset, az azonnal rossz, egyes. A lámpalázat és a nyilvános beszédtől való félelmet nemcsak Magyarországon tapasztaljuk, világszerte jelen van. Viszont nálunk talán kicsit rosszabb a helyzet, mint mondjuk Angliában vagy az USA-ban, köszönhetően az oktatási rendszerünknek. Ezekben az országokban sokkal több csoportfeladat van, jobban bevonják a gyerekeket — sokkal kevésbé jellemző, hogy csak leadják az anyagot, majd szó szerint visszakérdezik.
A felkészülés része, hogy meg kell ismerni a hallgatóságot. Felmerül a kérdés, hogy mennyire kell/lehet rájuk szabni egy beszédet? Ha például egy komolyabb témáról kell beszélnünk mondjuk tinédzsereknek, akkor mennyire szabhatjuk át az ő nyelvezetükre úgy, hogy még megőrizzük a hitelességünket?
Ezt mindig az adott helyzet fogja meghatározni. Fontos, hogy a hitelessége soha ne sérüljön, viszont az is lényeges, hogy az előadó rugalmas legyen. Én ezt úgy képzelem el, hogy van egy skála, amin belül még hitelesen mozgok. Ennek van egy fiatalosabb oldala és van egy komolyabb, vagy inkább mondjuk úgy, hogy idősebbeknek szóló oldala. Ezen belül kell mozogni, amennyire csak lehet. Egyénfüggő, hogy kinek hol van vagy mekkora ez a skálája.
Sokat dolgoztam fiatalokkal, tinikkel, sokszor tanultam tőlük új szlengeket, és úgy éreztem, tartottam velük az iramot anélkül, hogy teljesen úgy beszéltem volna, mint ők. Ha egy-két szlenget bedob az ember, amit ők is használnak, az segít, hogy kapcsolódni tudjanak az előadóhoz. Nyilván nem fogok úgy beszélni, mint ők egymás közt a hétköznapokban, de ha kicsit abba az irányba terelem, az már segít. Ez persze függ az előadó habitusától, van, akinek ez jól áll, és van, akinek nem.
Fontos az előadói hitelesség, de azon belül rugalmasnak kell lenni. Ez egyfajta skálajáték, nincs arany megoldás, ami minden helyzetben beválik. Az előadónak azt kell csinálnia, amivel egyetért, amivel azonosulni tud, ami nem lesz erőltetett. Ha úgy tudok használni pár szlenget, hogy nem lesz erőltetett, az segít, de ha csak azért dobom be őket, mert tudom, hogy ők így mondják, de szerintem gáz, az nem vezet jóra.
Mikor még én egyetemre jártam, volt egy tétel, hogy a kommunikációban a szavak csak a jelentés 7%-át alkotják. Mennyire értesz ezzel egyet?
A felkészülésnek része az is, hogy mit akarok mondani és az is, hogy hogyan. De ez az elmélet már akkor sem ezt jelentette — aki eredetileg kitalálta, sem így értette, mások kezdték el ebben a kontextusban terjeszteni.
Gondoljunk mondjuk egy PhD-védésre. Bárki komolyan gondolja, hogy a vizsgabizottságnak csak 7 százalékot fog jelenteni, hogy mit mondok, és azt fogják nézni, hogy hogyan állok és milyen gyorsan beszélek?
Ezt a százalékos felosztást Mehrabian-modellnek nevezzük, ami szerint a jelentésben 7%-ot számítanak a szavak, 55%-ot a testbeszéd és 38%-ot a hanghordozás. Szegény Mehrabian csak azért nem forog a sírjában, mert még él — mert ő ezt így sosem mondta.
A kutatásai konkrétan az érzelmi szituációkra vonatkoztak, az érzelmi attitűdök kommunikálására. Arra, amikor összevesztek a partnereddel, és megkérdezed tőle, hogy mi a baj. Erre a válasz az, hogy „semmi”. Na ekkor van az, hogy a hanghordozásból és a testbeszédből látszik, hogy baj van, pedig azt mondja, hogy nincs. Ez a 7%, bár az arányokon itt is lehetne vitatkozni, de Mehrabian elmélete erre vonatkozik. Ezt értelmezik félre sokan. Ezt még én is így tanultam. Pontosabban így tanították. Hiszen sokkal könnyebb kiemelni néhány számot, azt általánosítani, majd továbbadni. Így szép lassan ez terjedt el.
Ettől függetlenül természetesen fontos az előadás során, hogy hogyan adjuk elő, fontos a testbeszéd, fontos a hanghordozás, de minden attól függ, milyen szituációban vagyunk. Egy versenyen például ezek sokkal fontosabbak, mint mondjuk egy céges közegben. A féléves pénzügyi beszámoló során is számít, hogyan beszélsz, de itt a tartalom fontosabb. A beszédversenyen — ami mindig egy kicsit természetellenes szituáció — pedig a tartalom valamilyen szinten hátrébb sorolódik. A való világban ritkán akad olyan helyzet, ahol a tartalom ne számítana.
Elhangzott már néhány példa, hogy mit érdemes elkerülni, mint például a tükör előtt való gyakorlást. Van még bármilyen tévhit, amit eloszlatnál?
A kettő leggyakoribbat, a tükör előtti előadást és a Mehrabian-modellt már elspoilereztük. Emellett az szokott még előfordulni, mikor valaki már élesben ad elő, és „hibázik”, azaz mást mond, mint amit tervezett, akkor elkezd mentegetőzni. Ilyenkor abból a belső feltételezésből indulsz ki, hogy a hallgatóság pontosan tudja, mit akarsz mondani. A közönségnek viszont fogalma sincs róla, így azt sem veszik észre, ha „hibáztál”. Nem számít, ha elkalandoztál, folytasd, aztán térj vissza az eredeti mondandódhoz. Ha jól csinálod, nem fog feltűnni.
Sokszor azt, hogy egy előadó „hibázik”, csak onnan veszik észre, hogy ő maga felhívja rá a figyelmet.
Mivel alapvetően bennünk van ez a tévhit, ezért érdemes az előadás előtt mantrázni, hogy a közönség nem tudja, te mit akarsz mondani. Ebből következik, hogy ha „hibázol”, az nagy eséllyel senkinek sem fog feltűnni.
Mi a legnehezebb szerinted a nyilvános beszédben? Te mivel küzdöttél az első beszédeknél?
Mindenkinek más okoz gondot. Nekem az első beszédeknél már eleve az nehéz volt, hogy kiálljak. Aztán amikor elkezdem, akkor már belejövök, de még a mai napig is a beszédek elején kell egy kis idő, hogy ráhangolódjak. Régebben arra is figyelnem kellett, hogy ne járkáljak fel-alá. Az egyetemen úgy tanultam, hogy közben mászkáltam, mert az agyam úgy jobban működött, a mozgás pozitívan hatott rá. Így amikor előadtam, akkor is fel-le sétáltam. Nem is tudtam róla, csak a visszajelzésekből derült ki. Én még akkor is azt mondtam, hogy biztosan nem mászkáltam. Viszont volt róla felvétel, megnéztem, és tényleg járkáltam.
Ami még nehéz szokott lenni az a csend. A hatásszünettől általában megijednek az emberek. Aki még új, az gyakran érzi úgy, hogy háromórás hatásszünetet tartott, közben pedig egy másodperc telik el. Azt hiszi, epikus hatásszünetet tartott, a közönségnek meg fel sem tűnt. Pedig a szünetekkel nagyon nagy hatást lehet elérni. Hívjuk őket stratégiai vagy taktikai szüneteknek is, hiszen stratégiai jelentősége lehet annak, hogy hol és hogyan használod.
Van olyan jó példa, jó szakember, akit meg tudsz említeni, akit érdemes követni?
Ez nehéz. Van egy nagyon jó svájci tréner, John Zimmernek hívják, de őt szerintem itthon kevesen ismerik. A nagyok közül ott van Steve Jobs, és Obamának is jó beszédei voltak, ő elég penge ebben a műfajban. Sokféle költői eszközt használt, élt a humorral is, aminek rengeteg pozitív hatása lehet a nyilvános beszédben.
Kapcsolódó kurzusok:
