Létezik egyáltalán a munka-magánélet egyensúly | Laba üzleti iskola
Для отслеживания статуса заказа — авторизируйтесь
Введите код, который был выслан на почту Введите код с SMS, который был выслан на номер
Код действителен в течение 5 минут Код с sms действителен в течение 5 минут
Вы уверены, что хотите выйти?
Сеанс завершен
На главную
LABA Tartalomgyár

Keresés

content

Létezik egyáltalán a munka-magánélet egyensúly?

Igen is, meg nem is. Nézzük, hogyan kerülhetünk hozzá a legközelebb!

cover-1-6413076f608d8924620020-min-64e5d10157696739111306.jpg

A munka-magánélet egyensúly igazi forró téma már jó ideje, különösen, amióta a kiégést nagyjából népbetegségként tartjuk számon. Hogy elérhető-e a munka-magánélet egyensúly, fontos kérdés; ám ennél is fontosabb, hogy egyáltalán létezik-e... A válasz az, hogy létezhet, ám némileg billeg a koncepció.

Az élet nem bináris

Az első gond a munka-magánélet egyensúllyal mint fogalommal az, hogy bináris. A kifejezés azt sugallja, hogy két állapotban létezhetünk: dolgozunk (és ez általában a sötét ló) vagy otthon, a családunkkal örömködünk. Holott ez korántsem így van. A munkánknak is, de különösen a magánéletünknek több vetülete van. Hiszen teljesen más jellegű magánéleti szerep/esemény/állapot az, amikor a családunkkal, szeretteinkkel vagyunk (ez az, amire szülőként a munka-magánéletből azonnal asszociálunk), amikor a párunkkal egy pohár bor mellett beszélgetünk, vagy amikor – elcsípve 2,5 szabad másodpercet – a fejünkből kibámulunk és élvezzük a naplementét. És szintén a magánélet része az is, hogy ügyeket intézünk, háztartást vezetünk, gyereket nevelünk – pedig ezek egyáltalán nem idilli tevékenységek.

Nem bináris abból a szempontból sem, hogy elmúltak már azok az idők, hogy a munka a munkahely falain belül marad (pláne a Covid óta, de igazából már 20 éve ez a helyzet, mióta az e-mail, az okostelefon, a laptop elterjedt). És ne legyünk demagógok: bizony a magánélet is beszivárog a munkahelyre, hiszen ki ne hívott volna fel már legalább egy vízvezetékszerelőt munkaidőben, vagy éppen tartott volna kicsit hosszabb kávészünetet egy már-már barátként kedvelt kollégával? Na ugye.

Nincs egyensúly!

A másik nagy probléma a munka-magánélet egyensúly fogalmával az, hogy gyakorlatilag egy lehetetlen küldetést tűz ki követendő célként sokunk számára. Hiszen ha szó szerint vesszük az egyensúlyt, akkor azt látjuk, hogy van egy mérleg, amelynek mindkét serpenyőjébe ugyanannyit pakolunk. És ez bizony egy olyan célkitűzés, ami nem, vagy legalábbis nem teljesen, nem mindenkor, maximum pár pillanat elejéig fog teljesülni, ergo egy állandó lelkiismeretfurdalás-generátorként működik az életünkben. Mondjuk ki: a munka-magánélet egyensúly állandó hangoztatása csak azt eredményezi, hogy folyamatosan lelkiismeret-furdalásunk van, amiért nekünk nem megy.

Mi az igazság?

Na jó, ha ennyi ponton támadható az egész koncepció, akkor mégis hogyan közelítsük meg? Először is mérleg vagy libikóka helyett gondoljunk inkább egy labdadobáló zsonglőrre, akinek ráadásul kettőnél sokkal több labdája van – ahogy mi sem csak munkában és magánéletben éljük az életünket, hanem ennél sokkal több szerepben állunk helyt. És az egyensúlyi állapot nem akkor áll elő, amikor mindenre ugyanannyi idő és figyelem jut, hanem amikor minden labda (szerep, életterület) megkapja azt az idő- és figyelemmennyiséget, amellyel még ha nem is tökéletesen, de stabilan és megbízhatóan működik.

Csak példaként: hanyagolhatod magad éveken keresztül, de eljön az a pont, amikor a szervezeted vagy a lelked kiköveteli a neki járó figyelmet – ha másképp nem megy, kórházba kerülsz egy idegösszeomlással.

Tehát nem a nemlétező, vagy kizárólag az Instagramon jól beállított képként létező munka-magánélet egyensúlyt kell hajszolni, hanem a saját labdáidat kell a levegőben tartani, a mozgásukat összehangolni, méghozzá úgy, hogy te magad állítod össze a labdakészletet, amelyet dobálsz.

Szerepkonfliktusok

Labdák helyett beszéljünk a szerepeinkről. Hiszen ha munkát és magánéletet egyensúlyozunk, akkor valójában az egyes szerepeinket igyekszünk kielégítően működtetni, a szerepkonfliktusokat lehetőség szerint minél inkább elkerülni. Merthogy rengeteg szerepünk van, amelyek bizony hajlamosak egymással összeütközésbe kerülni. Szerepkonfliktus akkor történik, amikor az egyik szereped negatív hatással van egy vagy több másik szerepedre. A negatív hatás megjelenhet belső stresszként, ráülhet a kapcsolataidra, és természetesen megnehezíti azt, hogy a saját prioritásaidnak megfelelően, viszonylag kiegyensúlyozottan éld az életed. A tartósan fennálló szerepkonfliktust nemcsak az alany sínyli meg lelkileg, szellemileg és gyakran fizikailag, hanem a környezete is minden oldalról: a családi élete éppúgy, mint a munkáltatója.

Az egyébként sem egyszerű helyzetet pedig tovább súlyosbíthatják bizonyos körülmények: váratlan, bonyolult, megterhelő szituációk – kiszámíthatatlan munkabeosztás, több munkahely, nehézségek a gyerekek felügyeletét illetően, krónikus betegség, idős szülők, párkapcsolati problémák stb. És hogy még szebb legyen, mi magunk sem bánunk kesztyűs kézzel önmagunkkal: a magunkkal szemben támasztott elvárások, a perfekcionizmus, a megfelelési kényszer és a mindezekből származó bűntudat csak tovább rontanak a szerepkonfliktusok okozta anomálián.

Ajánlott cikk:

photo591abd5527e00-634fc4469a828101573413.png

7 nagy igazság, amit mind hallottunk már, de annál kevesebben követünk

Olvass tovább

Mit tehetünk?

Mit tehetünk azért, hogy az életünk az egyensúlyi pont közelében maradhasson? Lehet csak a feladatoknak, kötelezettségeknek, illetve másoknak élni egészen sokáig, azonban el fog jönni egy pont – a szerencsésebbek csak zokognak pár éjszakát, a kevésbé szerencsések mondjuk megbetegszenek –, amikor igenis kiköveteli majd a test és a lélek azt, ami neki jár. Mi lenne, ha nem várnánk meg ezt a pontot, és ehelyett úgy rendeznénk be az életünket, hogy fenntartható legyen, azaz beleférjen minden, ami fontos, miközben mi magunk sem szorulunk az utolsó helyre?

Ehhez először is tudnod kell, hogy mi az, ami igazán fontos számodra. Ez egy önismereti kérdés: bizony, kellő önismeret nélkül nem lehet hatékonyan időgazdálkodni. Az időgazdálkodás egyik kulcsgondolata az, hogy az életünket a számunkra fontos dolgok köré építsük – és ne fordítva. Nem jó az, amikor a maradványidőkben akarunk párkapcsolatot ápolni, a gyerekeink társaságát élvezni, a magunk örömére tenni. Épp ezért elengedhetetlen az önismeret – tudnunk kell, mi köré építsük az életünk.

Másrészt felelősséget kell vállalnod az idődért. Mindannyiunknak vannak fajsúlyos kötelezettségei, de valamekkora mozgásterünk is – és az, hogy ezt miképpen használjuk ki, kizárólag rajtunk múlik. Ez egyben azt is jelenti, hogy egy bizonyos ponton túl nem ér mindenféle külső körülményekre fogni azt, hogy erre vagy arra nincs időnk.

Egyébként is: az idő nem lesz, hanem csinálod.

Várhatsz arra, hogy legyen végre időd aludni, sportolni vagy a párodra, de így sosem lesz – mert a teendők sosem fogynak el. Proaktívan tenned kell azért, hogy legyen időd a fontos dolgokra. Tudatosan élni a mindennapokat, azaz tudni, hogy mit miért, miért pont akkor csinálsz – vagy éppen nem csinálsz – ez tulajdonképpen az időgazdálkodás esszenciája.

Végül pedig el kell engedned a tökéletességet. Az időgazdálkodás folyamatos balanszírozás a különböző értékek, szerepek, igények és elvárások között. Kellő gyakorlással az időbeosztásod egyre jobban fogja tükrözni a prioritásaidat, de tökéletes sosem lesz – ezt el kell fogadnod.

Szeretne egy összefoglalót kapni a cikkekről?

Hetente egy levél a legjobb anyagokkal. Iratkozz fel, hogy ne maradj le semmiről.
Köszönjük az előfizetést!