Biztosan te is megtapasztaltad már utazásaid során, hogy szállás és szállás között hatalmas különbség van. Itt most nem az olyan kézenfekvő dolgokra gondolunk, mint a fekvés vagy éppen a szállás jellege – szálloda, kemping vagy magánszállás –, illetve besorolása. Sokkal inkább arra a megfoghatatlan érzésre, hogy egy szálláson igazán otthon vagyunk-e az első pillanattól kezdve, érezzük-e azt a pluszt, amitől egy vendégház több mint egy egyszerű turisztikai egység, sokkal inkább egy ideiglenes otthonként üzemel a nyaralás napjai alatt.
Kovács-Mihócza Orsolya számtalan szállást ismert meg ötgyerekes családanyaként: tapasztalatait a kezdetektől folyamatosan megosztja a blogján is. Az elmúlt években a családi hobbiból azonban több lett: valódi szakértőjévé vált a magyar vendégházaknak. Orsolya idegenforgalmi közgazdászként és belföldi turisztikai szakemberként végzett, majd a lakberendezés felé fordult. Végül pedig mindezt a tudást ötvözve ma hazai szálláshelyeknek segít tudásával. Vele beszélgettünk a hamarosan induló Vendégházmenedzsment az alapoktól című kurzusa kapcsán.
Segítenél megérteni, hogy pontosan mivel is fordulhatnak hozzád a vendégház-tulajdonosok?
Szálláshelyfejlesztő vagyok, komplex szállásfejlesztési szolgáltatásokat nyújtok. Olyan magánszálláshelyek tulajdonosai fordulnak hozzám, akik a szálláshelyük kapcsán valamilyen elakadással szembesülnek. Például több vendéget szeretnének, felújítanának, de a ráncfelvarrás során egységesebb képet szeretnének kialakítani, átformálnák az arculatot, a teljes brandet – a paletta széles. Sok teljesen kezdő ügyfelem is van, akik éppen azért találnak meg, mert szükségük van egy biztos pontra ebben az eléggé nagy és kaotikus rendszerben, amiben könnyű elveszni.
Hogyan találtad meg a hivatásod? Vagy netán a hivatásod talált meg téged?
Az utóbbi. A családommal rengeteget utazunk, a tapasztalataimról folyamatosan blogolok, ezzel is segítve más családokat. Mivel turisztikai szakember vagyok, mindig is szakmai szemmel is néztem a szállásokat, és egy idő után feltűnt, hogy a vendégházak üzemeltetőinek nincs kihez fordulniuk a kérdéseikkel; egy-egy részletre, területre lehet találni szakembert – például online marketing szakértőt vagy lakberendezőt –, de nincs olyan szolgáltatás, ami komplex módon segítené a kezdő, újrakezdő vagy éppen újratervező tulajdonosokat. Úgy láttam, ez egy hiány, egy piaci rés. Ha már a vendégház-tulajdonosok gyakorlatilag magukra vannak hagyva, miért is ne lehetnék én az, aki segíti őket a munkájukban? Hiszen több oldalról is rálátok a témára.
Kiknek tudsz leginkább segíteni?
A legtöbb segítséget a kezdőknek tudom nyújtani, ők tiszta lapként „működnek”. Nekik az üzleti tervezésben, a közösségi felületek elindításában és működtetésében, a honlap optimális kialakításában, az arculat megtervezésében, a lakberendezésben egyaránt tudok segíteni, sok oldalról tudom megvilágítani, hogy miként érdemes felépíteni a szálláshelyet. A kurzus során is ezt a palettát szeretném megmutatni, hogy a résztvevők láthassák, milyen sok területen lehet fejleszteni a vállalkozást. A kurzus jellegéből adódóan egy olyan átfogó, ám alapos képet szeretnék mutatni, amely alapján már felismerik a tulajdonosok, hol tudnak fejleszteni a vállalkozásukon, mik a következő lépések. Ehhez házi feladatok is rendelkezésükre állnak majd, amelyek mentén konkrét témákra is rá tudok világítani a következő alkalmakon.
Régebben nem volt szükség ilyen jellegű szolgáltatásra, most mégis úgy látod, piaci rés – és ezt az ügyfelek igényei is visszaigazolják. Mi az oka ennek a változásnak szerinted?
A legfőbb ok az, hogy egy megváltozott gazdasági környezetben, óriási konkurencia mellett kell kitűnni, helytállni. A Szép-kártya hatására a magánszálláshelyek szektora elképesztő növekedésnek indult, hiszen az emberek belföldön szeretnék elkölteni a pénzüket. Mivel a szálláshely remek befektetési lehetőség is lett, gombamód kezdtek el szaporodni a magán vendégházak: ugrásszerűen megnőtt a választási lehetőségek száma, óriási a konkurencia, főleg a Dunakanyarban és a Balaton környékén.
Aki úgy nyit házat, hogy nincs mögötte tudatosság, az garantáltan hátrányba kerül ezen a telített piacon.
Vagyis a tudatosság a kulcs ahhoz, hogy a tulajdonosok sikerre vihessék a vendégházukat?
Igen: a tudatos felkészülés helyzeti előnyt jelent, míg ha csak sodródunk az árral, saját magunkat soroljuk hátra. Aki tudatosan indul neki, vagyis nem ész nélkül próbál ügyfelekre „lőni”, hátha eltalál valakit, az célt ér. Ezzel szemben aki csak sodródik, éveken át a véletlenre bízza magát, nagyon ki van téve a szezonalitásnak és a nem a számára megfelelő vendégeknek. Ezzel szemben aki önazonos, és a szálláshelyét is ennek megfelelően építi fel, a szálláshely jól van beárazva, olyan vendégek fogják megtalálni, akikre számít. Tudatossággal tehát azokat a vendégeket találhatjuk meg, akik pontosan a mi szálláshelyünkre vágynak – és ez egy kölcsönösen örömteli egymásra találás. Mindebbe természetesen időt kell fektetni, ezt tanulni kell és fel kell rá készülni. Ebben segítség az induló kurzus is, melynek minden témakörét a résztvevők lefordíthatják majd a saját – akár még csak készülő – vendégházukra.
A tudatosság és a tanulás a kulcs, ez világos. Tudsz néhány konkrétumot mondani, hogy mire fogtok kitérni a kurzus során?
Ahogy említettem, a kurzus során igyekszem a témakört teljes szélességében végigvenni. Ez nemcsak a konkrét témákat jelenti, amibe egy kezdő tulajdonos belefuthat, hanem konkrét segítséget is igyekszem majd nyújtani szakemberek, szakértői cikkek formájában. Foglalkozunk majd azzal, hogy milyen a „jó” vendég, és hogyan célozhatjuk meg; milyen hivatalos ügyeket kell elintézni; melyek a nyitás metódusai és így tovább.
Szeretném például, hogy a kurzus résztvevőit ne érhessék majd olyan meglepetések, hogy valaminek nem ismerték a menetét, és ezért megbüntetik őket.
Egy alapos áttekintéssel és tanulással kellemetlen meglepetésektől kímélhetjük meg magunkat – vagy ha mégis belesodródunk valamibe, tudjuk majd, kit kell megkérdeznünk. Éppen emiatt fogok arról is beszélni, hogy hol találhatják meg a megfelelő csoportokat, szakembereket. Minden egyes apró dologra nyilván nem tudunk kitérni a kurzus során, de abban tudok segíteni, hogy hol tudják a kezükbe venni a problémák megoldását. Például lehet, hogy ha csak úgy belecsöppen valaki a szakmába, másfél-két év, míg eljut egy Tripadvisor-szakemberig, ezzel szemben én meg tudom mondani, hogy ki jelenleg a téma szakértője az országban.
A nyitással járó tervezési-szervezési feladatokban is tudsz segíteni a résztvevőknek?
Természetesen. A résztvevők meg fogják tudni tervezni az időt és a tennivalók mennyiségét, amit egy vendégház megnyitása jelent. Mint minden vállalkozásban, a magánszálláshely nyitása során is fontosak a célkitűzések és a határidők. Számtalanszor látok olyan nyitás előtt álló házakat, amelyeknél a nyitás időpontja hónapról hónapra tolódik, folyamatos a csúszás, ami rendszerint nem is igazán indokolt, hanem halogatás van a háttérben. Tudatos célkitűzések megfogalmazásával az időtervezés is egyértelműbbé válik. Persze így is előfordulhat, hogy egy felújítás több munkával jár, mint eredetileg terveztük. Jöhet egy magánéleti probléma is, de legtöbbször megtervezhető a nyitás, és a nyitással járó feladatok optimalizálhatók. Például a felújítás és a brandépítés futhat párhuzamosan.
Lassan jön a nyár. El van késve az, aki most gondolkodik vendégház nyitásán?
Megfelelő üzleti tervvel és egy jó árazással remek eredményeket lehet elérni. Egy jól beárazott ház, amely szépen van bemutatva – azaz jól fotózták le, jól szövegezték meg az online bemutatkozó felületeit – még tavaszi nyitás mellett is teltházas lehet nyárra. Természetesen ezekről a témákról mind lesz szó a kurzuson, és konkrét példákon át is segítem majd a megértést.