Ha a nők munkaerőpiaci szerepéről beszélünk, sokaknak az egyenlőtlen fizetések, az extra elvárások vagy a munka-magánélet felborult egyensúlya jut eszébe. Van azonban egy ennél alattomosabb jelenség, ami ugyanekkora kárt tud okozni: a jóindulatú szexizmus.
A szexizmus kapcsán sokaknak a nőkkel szembeni negatív megnyilvánulások jutnak először eszébe, holott létezik egy ugyanilyen mérgező, de kevésbé látványos hozzáállás: a pozitív diszkrimináció, vagy jóindulatú szexizmus. A pszichológusok szerint minél elterjedtebb a társadalomban ez a hozzáállás, annál nagyobb lesz a nemek közti szakadék. Akkor beszélhetünk jóindulatú szexizmusról, amikor például a nőket – nem negatív szándékkal – törékenynek állítjuk be, akiket védeni kell, óvni még a széltől is. Ez a fajta hozzáállás nem csupán a magánéletben, de a munka világában is rányomja a bélyegét a nők előmeneteli lehetőségeire.
A megkülönböztetés, még ha nem is szándékos, már gyermekkorban elkezdődik. Gondoljunk csak a különböző „lányos játékokra”, mint a kevesebb darabból álló építőjátékra, vagy hogy a lányok nem szoktak focizni stb. Ez a fajta megkülönböztetés idővel tovább mélyül, és ennek következtében a lányok gyengébbnek és kiszolgáltatottabbnak gondolják magukat már ilyen fiatalon is. Később aztán még nehezebb kitörni ebből a sztereotípiából, főként, ha igazából nem negatív élményekből épül. Hiszen a jóindulatú szexizmusról a legtöbben nem is tudjuk, hogy káros, sőt sokszor pont azokat a nőket bélyegzik meg, akik megpróbálnak fellépni ellene. (Már bókolni sem lehet? Neked semmi sem jó? De hát én csak jót akartam.)
A jóindulatú szexizmust gyakran olyanok is támogatják, akik egyébként nem értenek egyet a nemek közti diszkriminációval. Azok az apró, segítő gesztusok, minthogy felajánljuk, hogy visszük egy nő táskáját, vagy egy randin fizetjük a számlát, feltételes kiváltságokat eredményeznek, amik elsőre nem tűnnek ártalmasnak. Azonban sokszor ezeknek az előnyöknek az az ára, hogy a nők tudtukon kívül feláldozzák a jogukat a független döntések meghozatalára és ez egyenlő társadalmi státusz kivívására. Hiszen egy gyenge, törékeny személy, akinek segítenünk illik (kell!), hogyan lehetne egy önálló döntésre képes, erős vezető? Ez a fajta világkép nem felel meg a vezetői, menedzseri szakma elvárásainak. Azok a nők, akik mégis eljutnak a szakmai ranglétra magasabb fokaira, gyakran számos férfiasnak gondolt tulajdonságot vesznek magukra, amit aztán sok esetben később épp negatívumként fognak felhozni velük szemben (távolságtartó, rideg személyként írják le, nő létére túl kemény stb.)
A jó vagy rosszindulatú szexizmus szorosan kapcsolódik egymáshoz, egymással együtt járó jelenségek, hiszen sokszor a „gyengébbik nem” iránti aggodalom átcsap egy, a „nők semmire sem képesek” típusú gondolkodásba. Egy jóindulatú szexizmus által átitatott társadalomban így sokkal gyakrabban jelenik meg a negatív párja is – ennek eredményeként pedig a nők sokkal ritkábban töltenek be magas pozíciókat a politikában vagy az üzleti életben.
Ez most azt jelenti, hogy ne engedjem, hogy kinyissák nekem az ajtót, és ne fogadjak el virágot?
A jóindulató szexizmust elkerülni pont azért nehéz, mert a szándék, a gesztus alapvetően nem sértő és nem bántó. Azonban főleg munkahelyi környezetben fontos, hogy időben kijelöljük a határokat, és megerősítsük a szerepkörünket. Nézzünk néhány helyzetet, ahol szembesülhetünk ezzel a „pozitív diszkriminációval”.
# Kerüljük a túlzó gesztusokat
Elsőre nem tűnik rossznak, ha például egy férfi kolléga elnézést kér, amikor a női munkatársak előtt káromkodik. Valószínűleg a neveltetéséből, szociális környezetéből hozza magával, hogy nők jelenlétében nem illik az ilyen viselkedés. Ezzel azonban öntudatlanul azt is jelzi, hogy a női kollégák érzékenyebbek, sérülékenyebbek, akiket védeni kell még a durva szavaktól is. Jó megoldás lehet, ha csak annyit válaszolunk rá: „Semmi gond, nincsenek gyerekek a szobában.”
# Csak azt, ami a feladat
Ha alapvetően nem feladatunk egy-egy meetingen a memó vagy jegyzet készítése, ne vállaljuk el csak azért, mert mondjuk „a nők gyorsabban gépelnek, vagy jobban tudnak rendszerezni”. Ugyanígy, ha általában nem mi rendelünk ebédet, ne hagyjuk, hogy ez a feladat rajtunk maradjon. Ha nincs asszisztens, aki megkérhető a feladatra, akkor jelezzük, hogy egyszer elvállaljuk, de legközelebb emlékeztessük valamelyik férfi kollégát, hogy most ő jön.
# A külső csak külső, nem minket minősít
Elsőre ártatlannak tűnik, ha a főnökünk reggelente megdicséri a ruhánkat vagy a frizuránkat – a legtöbbször a többi kolléga füle hallatára. Ezekkel a bókokkal és jóindulatú megjegyzésekkel azonban akaratlanul is a külsőnket emeli ki mint fő erényünket. A nőknek egyébként is meg kell küzdeniük azzal a sztereotípiával, hogy ha adnak a külsejükre, az csakis a mentális képességek rovására mehet. A megoldás nem az, ha a stílusunkat alakítjuk, viszont adhatunk olyan visszajelzést, hogy a férfi kollégák megjelenését is hangsúlyozzuk („Látta, hogy Péter ma milyen szép zakót vett fel?”). Vagy válaszolhatunk rögtön valamilyen munkával kapcsolatos témával, mintha nem is hallanánk a megjegyzést („Elkészültem a költségkimutatással, ha lenne most 5 perce, felvázolnám a lehetőségeket.”).
# Nem kötelező elfogadni a segítséget
A közös munka alapja az együttműködés, azonban ha a feladat elvégzéséhez valójában nincs szükségünk segítségre, akkor ne féljünk ezt kimondani. Számos nő találkozott már a „mansplaining” jelenséggel, amikor a férfi kollégák – akarva vagy akaratlanul – túlmagyaráznak dolgokat, még akkor is, ha egyébként a kolléganő ugyanott dolgozik, és ugyanannyit tud az adott projektről. Az ilyen kioktatás mögött nem mindig van tudatos rossz szándék, azonban ezzel azt sugallják, hogy a nő nem tudhat annyit a területről, mint ők. Ilyenkor nyugodtan szakítsuk őket félbe, és jelezzük, hogy mi az az információ, amire szükségünk van.
# Ha ott a helyünk valahol, akkor legyünk is ott
Előfordulhat, hogy egy-egy késői értekezletnél vagy esetleg egy külföldi útnál a női kollégák részvétele fel sem merül, főleg, ha családosok, hiszen feltételezik, hogy a gyerekeikkel szeretnének lenni. Ugyanakkor egy kisgyermekes apuka esetében meg sem fordul ugyanez a vezetők fejében. Ha úgy érezzük, fontos, hogy egy ilyen eseményen ott legyünk, akkor ennek a véleményünknek adjunk is hangot.
# A jogos dicséretet és kritikát fogadjuk csak el
Gondoljuk végig, hogyan reagálunk egy-egy dicséretre. Ha valóban kiérdemelt, akkor merjük felvállalni és kiélvezni, ne kezdjünk álszerény mentegetőzésbe („Ugyan, csak szerencsém volt!”). Előfordulhat azonban, hogy olyan eredményeket is kiemelnek velünk szemben, amit egy férfi kolléga esetén sosem tennének. Ilyenkor udvariasan, de határozottan jelezzük, hogy mi az a valódi cél, amit el szeretnénk érni. Ugyanígy vállaljuk fel, ha valamiben hibáztunk, és ne engedjük, hogy elnézőbbek legyenek velünk.
Számos helyzetet lehetne még felsorolni, de minden alkalommal, amikor jóindulatú szexizmus elszenvedői vagyunk, az alábbi 3 dologra kell figyelnünk:
1. Segítsünk a másiknak felismerni, hogy mi a gond azzal, amit mond vagy tesz.
2. Mutassuk meg, hogy a szakmai eredményeink alapján szeretnénk, ha megítélnének, nem a nemünk vagy a megjelenésünk alapján.
3. Ne ragozzuk túl mi sem, zárjuk le hamar a kérdést, hiszen fontos feladatok várnak ránk!
Kapcsolódó kurzusok:
